A rekkenő hőségben hősünk hunyorítva néz a hullámzó horizont felé. Tenyerével letörli homlokáról a verejtéket, de marja a sótól kidörzsölt szemöldökét minden érintés. Szinte émelygek az éhségtől. Na jó, nem csak az éhségtől... A guadalupi sivatag melegében még jobban kavarog a gyomra az előző éjjel elfogyasztott tequillától!

No várjunk csak, az a Juan ir blog! Szóval nővérkém rávilágított egy kisebb félreértésre: van Guadalupe és Guadeloupe, és nincsenek túl közel.

Guadalupe: Mexikó, tequila, sivatag, cápák, Juan

Guadeloupe: Franciaország, rum, trópusi sziget, delfinek és teknősök, Sanyi

Csúsztunk a cikkünkkel, megint...

Találkoztunk az elnökkel, megint...

Na jó, Forrest Gumpnak könnyebb megbocsájtani.

Eltelt ittlétünk első hónapja. Írtunk bérleti szerződést a házra. A magyarok épphogy megjelentek, el is tűntek. 28 csapat hazament Oroszországból, illetve csak 27, és egy otthon maradt. Az izgulósak és sportfogadók kedvéért megemlíteném, hogy egyszer már szurkoltam a franciáknak, az 1998-ban volt. Akkor a játékuk, most inkább a közösségi élmény vezérelt. Allez les bleus! Jó lehet 2 évente átélni azt a katarzist, amit mi két évvel ezelőtt éltünk át otthon. Bár nyilván a megszokás magasabb elvárásokat is hoz magával. 4 csapat maradt, 4 között a franciák. Hatalmas őrület van itt, már az egész iroda kékben jár meccsnapon, és nagy bekészítés közben nézi mindenki a meccset a tárgyalóban. Tényleg, mint otthon volt, egyedül a politikai megosztottság hiányzik... ... már akinek! :)

Tanuljuk tovább a nyelvet, apróbb szituációkat már megoldunk önállóan. Kutyát sétáltatunk, filmet nézünk, egyszerűen kicsit nehezebb írni, mert éljük a mindennapokat. Készül a következő videó is a kulisszák mögött. A technikával barátkozunk, de újabb nehézségbe ütköztünk. Ugyanis rájöttünk, hogy a műsorvezetés tényleg szakma, de majd ebbe is belerázódunk! Van amúgy egy nagy hasonlóság a francia és a magyar emberekben: mindkettő halálosan meg van győződve róla, hogyha lassan, tagoltan beszél a saját nyelvén, a kulcsszavakat esetleg még túlartikulálva külön is elismétli, akkor a másik meg fogja érteni, mit akar! :)

Újabb hétvége jött, újabb felfedezések:

Pénteken Casinoban voltunk, nem is akármilyenben, hanem Géant Casinoban, vagyis óriásiban. Némi csalódást okozott, hogy itt ez egy hipermarketet jelöl. Egészen jó az egyensúly a választék és az ár között. Drága itt az élet. Zacskós kenyér simán lehet 5-7 EUR is, egy sör 1,5 körül van. Boltban, 2,5-3 decis. A gázolaj 1,3 EUR körül van, bár csacsi ügyesen fogyaszt, folyamatos klímázással is csak 7 liter körül eszik. A benzinkutak nem önkiszolgálóak, ettől elszoktam, illetve inkább sosem tapasztaltam.

Szombaton elmentünk a helyi akváriumba. Ezt sikerül mindenhol benyalnunk, kezdjük megtanulni, hogy drága és mindig kisebb, mint gondolná az ember. A Tropicariumot azért bőven lenyomta persze! És kombinált belépőnk még a helyi állatkertbe is érvényes lesz, arról legalább előre tudjuk, hogy petit, vagyis nem nagy. Hazafelé felmentünk a szomszédos hegy tetejére, a Fort de Fleur d'Epée erődbe. Itt végre először én is láttam nagy gyíkot! Szép kilátás van a déli partra. Nem, Siófokig nem láttunk el! :) Kiszúrtunk viszont egy moszatmentes partszakaszt a szomszédban, lefelé meg is néztük. Fentről szebb volt, sajnos tele van szeméttel, illetve nem a legjobb környéken van. Itt található a helyi piros lámpás műanyagszékes negyed is, ami kicsit lassabban esett le, mint illett volna. Lehet sok mindent mondani a hollandokra/belgákra, kulturáltabb ezt egy erre kijelölt helyen, adózva intézni. Hazafelé még Le Gosierben megálltunk meccset nézni és Mars McFleurryt enni, igen, tényleg mekiben néztünk meccset! :) Vadásztunk még egy ideig kolibrikre is, de sajnos sikertelenül.

Vasárnap elvittük Tádét a Jolán strandra, nagyon jó időnk volt, jól éreztük magunkat, és Tádé is szépen viselkedett. Van a helyieknek egy fura szokásuk, vagyis nagyon félnek a kutyától, de jó ötletnek tartják, hogy egy méterre labdáznak tőle, meg horgászbottal hadonásznak az orra előtt. Pedig kinéztünk egy szakaszt, ahol senkit nem zavarunk, aztán csak a nyakunkra nőttek. Dél körülre elfáradtunk, hazamentünk.

Ebéd és pihenés után autóba pattantunk, hogy felfedezzük Basse-Terre (a nyugati, hegyes sziget) déli részét. Míg Grande-Terre (keleti, lapos sziget) cukornádat termeszt, itt a banán a menő. Megálltunk egy tengerparton, a két sziget közti részen, de nagyon büdös volt, és fekete szikla, fekete homok (ezt nem tudom, mi kakálja), nem a legszebb páros. Találtunk olyan szakaszt az autópályán, ahol 110-zel lehet menni! Durva! :) Átmentünk Basse Terren (így kötőjel nélkül a fővárost jelenti), ez még egy túrát fog érni. Illetve megálltunk valahol útközben vacsorázni a naplementében. Na ez is egy érdekes dolog itt, ilyen apróságokkal, mint az étlap, menü, nem foglalkoznak. Elmondták, hogy ehetünk halat, ha akarunk, vagy nem. Vasárnap este nem egyszerű bármilyen kajához hozzájutni, úgyhogy akartunk. Valahonnan megérezhették, hogy én azért inkább olyan disznós arcnak tűnök, mint halasnak, úgyhogy csak előhoztak egy csülköt. Erre én mondtam, hogy akkor az egyik hal helyett rám erőltethetik! A vacsora végén megkérdezték, hogy kávét vagy inkább süteményt kérünk fojtásnak? Olyan opció tehát nem volt, hogy egyiket sem. A végén felírtak számokat a NAVhoz bekötött pénztárgépbe egy füzetből kitépett lapra, a két ajándék kávé például 4 Euróba került csak. Mindezért összesen 30-at fizettünk, ami egy tengerparti étteremben nem is rossz amúgy.

Ezek után már csak annyi volt hátra, hogy ködben, viharban, de legalább sötétben hazavezettem a középső, hegyi úton át. Arra azért ismét rá kellett jönnöm, hogy gyűlölök itt éjjel vezetni, ugyanis a következő autósok jöhetnek szembe:

- az inkvizítor, aki reflektorral hoz megvilágosodást az életedbe, ha akarod, ha nem

- a felkészült, aki a reflektor mellé még ködlámpát is kapcsol (külön szerencse tud lenni, ha előtted is egy ilyen megy)

- a nindzsa, a kivilágítatlan

-  a jófiú, aki ugyan tompítottat használ, de úgy el van állítva, hogy ugyanúgy vakít, mint az inkvizítor

- és a szégyenlős, aki szerint elég éjjel a helyzetjelző

- mindezt persze még bolondítják összevissza indexeléssel, illetve a fentiek végtelen permutációjával

A következő héten, pénteken hívott a guadeloupi cégvezető, meg az angolt is. Ebből baj lesz gondoltuk, átvettük a hurrikán protokollt. Mutatta egy honlapon is, hogy erre azért van szükség, mert a hétvégén jön Beryl. Srácok, ha egy viharnak neve van, akkor az nem vicces. Szerencsénkre Beryl kihisztizte magát még a tengeren, bár eredetileg Martinique volt a célpont, mégis mi kaptuk a golyót végül. Mire hozzánk ért, 1-es erősségű hurrikánból trópusi viharrá szelidült. És délután még viccesnek tűnt megnézni az azonos című filmet, este már nem szórakoztunk ilyen jól. Mindebben az a meglepő, hogy a helyiek szerint nem volt különösebben erős, de otthon ilyen viharban emberek halnak meg. Talán annyi a különbség, hogy itt felkészültebben várják az ilyesmit. Péntektől már sárga riasztás volt, ami nagyjából annyit tesz, hogy ne menj a tengerpartra, vasárnap ez már narancs lett, ami szerint nem árt otthon lenni. Estére hatalmas széllel, sok villámlással, és hatalmas esővel megjött Beryl maradványa. Majd egyszercsak elment az áram. Nyilván a hálózatnak sem tett jót a vihar, ellenben nem tudtam hétfő reggel dolgozni menni, mert nem volt víz, és áram sem. Anélkül pedig nem nyílt ki a redőny, ami az ajtónk. Délelőtt 11 felé megérkezett a felmentősereg a házinéni személyében. Azóta az egyik rácsot mobillá alakították, így hasonló helyzetekre van már vészkijáratunk.

Az idei nyár francia slágere, na vajon mi lehet?

Á plus tard! :)

Merci, bon voyage!