Ezzel a mondattal kezdődött pénteken a kampányindító prezentáció. Bulit tartott a Digicel a szerény nevű Le Yacht club bárban. A helyről annyit érdemes tudni, hogy a Győzelem teréhez közel van, ami így a péntek esti fényárban még a sarkon várakozó úrnőkkel együtt is impozáns látványt mutatott. Gondoltam, hogy ezt mindenképpen megmutatom Banyának is. El is mentünk PTP-be vasárnap, hát igazán gyorsan körbe lehet nézni, az egy dolog, hogy kihalt, de nagyban hasonlít egy jó népszínház utcára úgy az egész város. Két meztelen pasast láttunk kószálni, ezen kívül egy két gyanús alak sétálgatott a parkban és ennyi is volt vasárnap a város népessége. Mikor elmeséltük Sandrának a hétvégénket, felakadt szemekkel kérdezte, hogy mit akartunk mi vasárnap délután a városban? Ott csak szombat délelőtt van élet!

Úgy gondoltuk itt az ideje, hogy hivatalos formában is helyiek legyünk. Hosszas nyomozás után volt egy címünk, ahol reményeink szerint elintézhetjük a TB-t. Rögtön nyelvóra után elindultunk Abymes-ba, szinte rögtön ki is derült, hogy ezt nem itt fogjuk elintézni, ügyfélbejáratot sehol sem találtunk, körbejártuk az épületet, végül egy ott dolgozó mutogatása alapján kitaláltuk, hogy teljesen máshová kell mennünk itt Abymes-on belül. A második épület egy jóval szerényebb kis hivatal volt, a biztosnági őr engedte be mindig az éppen következőt. Sorra is kerültünk, persze nem tudtuk elmondani, mit szeretnénk, mi nem tudunk franciául, ő meg csak úgy beszél. Becsukta előttünk az ajtót, majd néhány perccel később betessékelt, hogy szerzett nekünk egy tolmácsot. A hölgy elmondta, hogy amit mi szeretnénk azt nem itt kell, hanem Pont-á-pitre-ben. Point-á-pitre "nagyváros", azaz van parkolóóra és közlekedési lámpa is (utóbbi természetesen nem működik). Sikerült megtalálnunk végül a helyet, de kiderült, hogy a várost már elatláltuk, de a hivatal még mindig nem jó. Egy biztonsági őr igazított útba, de épp szerdánként nincs ügyfélfogadás. Lassan ebédidő felé mozgott, beültünk egy kis kávézó/pékségbe, közben szemügyre vettük a  fő utcát, ahol nagy volt a nyüzsgés. Úgy döntöttünk,  most már felvilágosítva, hogy szombaton visszajövünk és körbenézünk. Kicsit élvezzük a tömeget, ezzel enyhítve Budapest hiányát, metróztunk is volna, de az sajna nincs.

A vissza-visszatérés:

Megfogadva Sandra tanácsát, elmentünk szombat délelőtt, parkolóhelyet is hamar találtunk, még a parkolási időbe is bele csúsztunk egy órát. Amúgy 1 Euroért két órát lehet várakozni.  Végigsétáltunk egy utcán, tele boltokkal, árusokkal, ilyen igazi Négy tigris hangulatot kell elképzelni, otthon érzetük magunkat. Útközben tettünk egy kitérőt egy kis térre, ott volt a katedrális, be is mentünk egy pár percre.

A kereszteződések sokszor kelet-ázsiai módon működnek, lassan, de határozottan kell rajtuk átmenni, ha megállsz, buktad!

A bevásárló utca forgataga

A katedrális kívülről

 És belülről (érdemes megfigyelni a ventillátort az oszlopon, több is volt amúgy)

A sétáló utca végén volt egy kis kézműves piac, rumok, fűszerek, mágnesek és a többi turistáknak való csecsebecse hevert a standokon. Rögtön magához intett minket a rumos néni, kaptunk is kostolót, nem kellett sokat győzködnie, amúgy is szándékunkban volt vásárolni. Ezek az ízesített rumok sokkal jobb minőségűek, mint a bolti puncsok, illetve olcsóbbak is, Marának a kókusz a kedvence, jó erősre csinálják, sűrű is.

Itt épp Kelly butikját reklámozzuk (csak ő hívja butiknak, a Champs Eliséeről Cannesba költözik éppen, és némelyik <határozottan nem ez> ruhájuk árából otthon autót lehet venni)

Artisanal, vagyis kézműves, vagyis drága

Néhány új szereplővel bővül a történetünk, kezdjük Marcival és Árpival. Kolozsvári srácok, ők csinálják az új állomások tesztjeit. "Marciésárpi" sulis koruk óta úgy vannak, mint a borsó meg a héja, igazán jó barátok. Egy volt kollégámon keresztül kaptam meg az elérhetőségüket. Aztán áthívtuk őket egy vasárnap délutáni beszélgetésre. Szokatlan a helyzet, lassan 10 éve nem randiztunk! :) Kicsit fura szituáció, hogy valakiket meghívsz vendégségbe, akikről annyi információd van, hogy egy nyelvet beszéltek, és mindannyian rohadt messze vagytok otthonról. Végül jól sült el a dolog, jóindulatú, értelmes srácok, és mindannyian örülünk a társaságnak. Voltak azóta már céges focin is. 

Ez a hét férfi arannyal írta be magát a Digicel futballtörténelmébe

Illetve viszonozták a meghívásunkat, és vendéglátásból is leiskoláztak minket, ugyanis az történt, hogy:
Pedig még magyarul is odaírták, sejthettem volna... 

... nekem ebből a fôsból sikerült venni két pakkal, amikor a srácok jöttek, igen, alkoholmentes, de legalább hideg volt!

Másik két fontos szereplőnk Ruddy és Eric, a kollégáim, a céges foci szervezése során kerültünk közelebbi kapcsolatba. Igazán lelkesek, még akkor is kitartottak, amikor én már hagytam volna az egészet a francba. Úgy néz ki, igazuk lesz, egyáltalán nem könnyen, de kezd elindulni valami kis csapatszellem. Amikor felvetettem a közös sportolás lehetőségét, mindenki nagyon örült és támogatott, amikor jönni kéne, már jóval nagyobb a csend. Ruddy csinált egy WhatsApp csoportot, és ott írom, hogy kéne menni, számoljuk, hányan vagyunk. Na ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy mindenkit egyesével meg kell kérdezni személyesen:
- Láttad az üzenetemet a csoportban?
- Persze!
- És?
- Jaaa, nem érek rá...
Nicaise erre csak annyit mondott, hogy most már tudom, hogy ő miért sportol egyedül!
Szóval Marciékkal együtt megvoltunk nyolcan, elmentünk játszani a történelem során először, mikor is az egyik kolléga tíz perccel kezdés előtt nyögte ki, hogy nem fog jönni, így végül heten egykapuztunk. De összejött, jól éreztük magunkat, elfáradtunk, azóta a srácok tök lelkesek, és igyekeznek másokat is rávenni, hogy jöjjenek. Idővel csak jó lesz ez...

Szóval Ruddy és Eric. Láttam plakáton, hogy lesz Guadeloupe-Aruba focimeccs. Aruba, nem a mexikói étterem a körútról, hanem egy, a mienknél is kisebb, holland sziget, Venezuela mellett. Feldobtam a srácoknak az ötletet, hogy menjünk, majd a helyszínen kiderült, hogy életükben először én vettem rá őket, hogy kimenjenek egy focimeccsre. A Gwada Boys a CONCACAF Gold leaguben érdekelt, piros-fehér-zöldben vagy zöld-fehérben játszanak, és olyan igazi mennyei megyei hangulat uralkodik! :D Kívülről nézve húszezresnek tippeltem volna a stadiont, de bent kiderült, hogy a pálya magasabban van, mint kint az utca, illetve a lelátó karéjának kétharmada hiányzik. Mi az olcsó, 5 Euros állójegyet vettük, de Eric a vénaszkenner ellenére is bedumált minket a fedett, ülőhelyes részre, miközben behozott két üveg két dekás rumot is. És itt kellett rádöbbennem, hogy itt nem árulnak sört a focimeccsen! Amúgy szotyit sem, helyette papírtölcsérben héjas pörkölt mogyoró van. Nem tudják, mi a kultúra, na! :D A játék képét nagyban meghatározta, hogy ilyen volt az idő az első félidőben:

Mi azért jól éreztük magunkat:

Mi, Eric, Ruddy

Amúgy a vége 0-0 lett, de egy csoportban vagyunk Martiniquekal, az izgalmasabb lesz. Tudtátok, hogy Thienry Henry is idevalósi? Guadeloupei apa és martiniquei anya gyereke. Rajta kívül Liliam Thuram, a 98-as világbajnok csapat tagja is innen származik. Erickel már PS-en is barátok lettünk, és hatalmas FIFA derbiket vívunk. Sajnos most derült ki róla, hogy a hónap végén lejáró szerződését már nem hosszabbítják meg, remélem, ennek ellenére megmarad a jó kapcsolatunk.

Időközben véget ért a nyelvtanfolyamunk. Nagyon rossz volt az elválás, igazán megszerettük Sandrát, de nem fér bele egy ilyen drága tanfolyam. (Arra még emlékszünk, hogy majdnem a felére alkudtam így is?) De jól esett egy kicsit fellélegezni is. Minden reggel nyolcra mentünk az iskolába, utána hazavittem Marát, tíz körül értem be a gyárba, utána fél hétig bent voltam, hétre hazaértem, vacsora, házi feladat, szótanulás, és kezdődött elölről. Mindennel együtt viszont igen hasznos volt, de inkább heti három napot kéne csak rászánni. Keresünk tovább.

A végére néhány fénykép Pointe-á-Pitre utca művészetéről, illetve dolgok, amik máshova nem fértek be:

Madagascar - Gwada lascars - Banya gangsters

7 személyes robogó!

Szevasztok... ;)

A mirelit pult gyöngyszemei, avagy mini hamburger pogácsák kenguru, zebra, teve, strucc, wagyu marha és krokodilhúsból

Itt van az ősz, itt van újra...

Merci, bon voyage!