Megérkezésünktől kezdve, szépen apránként hétről hétre nyílt ki a világ itt Tádé számára. Az első hónapban teljesen úgy kezelte az ittlétet, mintha elugrottunk volna egyet nyaralni. Nem igazán tudta hová tenni a helyzetet, hogy mindennap itt vagyunk, amint kinyílt az ajtó vágtázott a kocsihoz. Imád autózni, de ez az állandóan az autóhoz szaladás, tette világossá számunkra, hogy ilyenkor azt várja, hogy haza menjünk.

Érkezésünk első estéjén a hálóban található kanapét kinevezte a sajátjának, ebben is megegyezve az otthoni szokásokkal, otthon ugyan kutya kanapéja van, amit évek óta nyüstöl (köszönjük Lénárt Dániel), de hajlandó volt kivételt tenni és ezen aludni. Emeletes ágyként is funkcionál, az alsó rész a padló és az ágy alja között a nappali pihenő, jó hűvös, a felső, kényelmesebb részt éjszaka használja. 

Hogy is nyílt ki a világ, miután rájött, hogy most ez az otthona:

Kezdeti időkben, mindenhová követett, ha kimentem kijött, ha bementem bejött, pár méternél nem ment messzebb, itt volt a ház előtt, ahol szemmel tarthattuk egymást. Ez tartott úgy egy hónapig, szerintem addig fel sem fogta igazán, hogy mekkora ez a hely és hol vannak a határok. Tádé lakáskutya és a kert ellenére meg is maradt annak. Hozzá van szokva a napi többszöri sétához és ezen nem is akartunk változtatni, ugyanúgy napi egyszer vagy kétszer kimegyünk, ez persze függ az időjárástól és a napi programoktól is. A kert jó dolog, de nem elégíti ki minden igényét. Amint hazaérünk, akkor alvás jön, bejön a lakásba és szépen lefekszik, alszik délutánig. Ennek főként az az oka, hogy nagyon meleg van, magas a páratartalom, utóbbi miatt aggódtunk is, hogy bírja majd mielőtt kijöttünk. Állandóan "kopaszodik" (vedlik), kevesebb a mozgásigénye a megszokottnál, de ezen kívül rendben van.

Na de mikor is felfogta, hogy ez a "kert" mekkora, mi csak haciendaként emlegetjük, pár teniszpálya, egy golfpálya és focipálya is elférne rajta kis túlzással, akkor aztán Tádé rendet teremtett a káoszban és megtette magát a birtok urává.

Ez a következőképp néz ki:

Körbejárja a kertet, ellenőrzi a változásokat, jelölget.

Mindennap legalább egyszer megkergeti a csirkéket, madarakat. Tudják már hol a helyük! 

Koordinálja a kis bocit, közelebb szalad hozzá, megugatja, majd elfut.

Elüldözi a betévedő kóbor és egyéb szomszéd kutyákat, macskákat.

Visszazavarja az iguánákat a bozótba és a fára.

Ha itt vannak Kellyék, rendszeresen ellenőrzi a konyha felőli bejáratot, csakis a jólétükért aggódva, ezért a munkáért némi ellenszolgáltatást elfogad természetesen. 

Kis boci, mögötte meg a mamája.

A macska üldözés talán a legfontosabb, ugyanis volt két hetünk, amikor mindennap vagy döglött patkány vagy egér várt minket a kapu előtt. Igazán értékeltük az ajándékot, de inkább köszönjük nem kértük, aztán bajlódhattam az összeszedéssel és a kidobással is. Szerencsére Tádét nem érdekelték a tetemek.

Visszatérve a sétákra két "szokásos" útvonalunk van, ezeket váltakozva, mikor épp melyik a szimpatikusabb, úgy szoktuk körbejárni. Az egyik egy tizenöt perces szakasz, az utca enyhe emelkedővel megy felfelé, ahol egy kis füves kilátó rész van a tengerre, a sziget másik oldalára és ha szép idő van, akkor más szigetek is körvonalazódnak. Ha későn tudunk elindulni reggel, ezt szoktam választani, ugyanis eddigre már a beton is felmelegszik, itt több az árnyékos és füves rész, ahol nem égnek meg a tappancsai. A másik szakasz egy húsz-harminc perces rész, itt az utca hosszan emelkedik felfelé, eléggé fárasztó, majd visszafelé a külső úton szoktunk jönni, itt nincs szép kilátás, de vannak kecskék, kutyák és emberek is.

A szigeten teljesen megszokottak az önsétáltató kutyák, ez úgy néz ki, hogy nyakörv talán van rajtuk, gazdájuk van, de egész nap oda mennek a kutyák, ahová akarnak, majd hazamennek. Két ilyen "barátunk" már lett is, mindkettő lány kutya. Ami jó dolog, hogy nem adtak rögtön bizalmat, pár hétig messziről szemléltek minket, mára már ott tartunk, hogy vagy rövidebb szakaszokon, vagy akár egy teljes útvonalon is eljönnek velünk, ilyenkor azért szoktam arra figyelni, hogy ne csellengjenek a fő utakon, inkább visszafordulunk és hazakísérjük őket, minthogy elüsse őket egy autó. Megfigyeltük, hogy sajnos rengetegen tartanak kutyát láncon, kis mozgástéren és ez még a jobbik eset, ugyanis rengeteg a kóbor kutya, ezeket az utak mentén, étkezdéknél, mindenféle építkezéseken, városokban, tengerparton és a dzsungelben is látni. Azt nem tudjuk, mennyire foglalkozik ezzel a helyzettel a helyi irányítás, de szörnyű a helyzet sajnos. Nagyon szívszorító, amikor látunk egy lesoványodott kutyust, aki élelmet keres, vagy az út mentén elütve hever.

Hétvégére próbálunk Tádénak is változatos programokat biztosítani, hosszabb sétákat a környéken, elvinni a tengerhez, gondolván, hogy ott mennyire szeret majd a szabadban labdázni. Bois Jolanba vagy San Francoisba szoktuk vinni, eddig ezeket ismerjük, mint kutyás partok. Bois Jolan egy hosszan homokos part, ide rengeteg ember jár, San Francoisnál pedig egyszerűbb a helyzet, megállsz az út szélén, lemész és van egy kis partszakaszod. A partot és az utat egy kis erdős-fás rész választja el egymástól, itt a part sziklás, úszásra kevésbé jó, de kevesebb is az ember a zavartalan kutyázáshoz. Szóval rá kellett jönnünk, hogy megtűri ha a partra visszük labdázni, de nem a kedvence, ugyanis a labda beleesik a tengerbe, azt ki kell venni, erre belemegy a víz az orrába, aztán ha eldobjuk újra, akkor az homokos lesz, ami belemegy a szájába, majd mindene homokos és ez így megy míg meg nem unja. A vízbe bemerészkedik, ellenőrzi, hogy élünk e és rögtön szalad is ki, ehhez még szoktatjuk. Legközelebb kipróbáljuk labda nélkül mennyire élvezné a tengert. 

Voltunk ketten pár túraútvonalon is, sajnos még kutyásat nem találtunk, de nagyon szeretnénk, mert ezeket szereti Tádé igazán. A vízeséses utunk egy részéig úgy voltunk vele, hogy legközelebb elhozzuk őt is, de aztán amikor meredek lejtők és kézzel lemászós szakaszok jöttek, rá kellett ébrednünk, hogy mégsem ez lesz a nyerő.

Tervezzük, hogy talán elutazunk másik szigetre egy hétvégére vagy ilyesmi, már láttuk, hogy van helyi kutyapanzió is, de azért vannak fenntartásaink mi lesz, ha kitesszük a lábunkat, mégiscsak idegenek, bár biztosan szakértelemmel, de nyugodtabbak lennénk ha pl. Csikós Gáborra bízhatnánk :), reméljük ha nem is olyan jó, de akad egy közel hozzá értő helyi megfelelője.

Jó pár embert megkedvelt Tádé, köztük van Fabienne, a házi nénink, a tulajék, Kelly és Bruno no meg a tehenes bácsi is. Kellyékkel olyannyira jóban van, hogy el is rontották drága egyetlen gyermekünket rendesen, ugyanis túl sok ellenszolgáltatást kapott, megkértük őket ne adjanak neki kaját, innentől fusiban működött a dolog :) Igyekeztünk Tádét nem a terhükre lézengeni hagyni, de ilyenkor közölték, hogy "no problem, Tade is my friend", szóval be volt védve a szőrös segge. Ennek megfelelően Tádé fejleszti francia tudását is, például már megtanulta azt, hogy fekszik (coucher).

Ezt meg azért mégsem hagyhatjuk, hogy jobban beszéljen franciául, mint mi, úgyhogy gyorsan be is iratkoztunk egy nyelvtanfolyamra. Kisebb alkudozás után, még mindig igen drágán 60 €-ért/ óra beneveztünk egy próba időszakra, ami két és fél hét. Természetesen miután letettük a foglalót, hirtelen mindenki tudott olcsóbb tanárt, de egyrészt már kifizettük, másrészt három hónapja kérdezgettünk mindenkit tud-e valamit, így úgy voltunk vele, hogy végigjárjuk most már és utána, ha kapunk olcsóbb tanulási lehetőséget megyünk oda. Elkezdtük az órákat, hétfőtől csütörtökig, nyolctól kilencig járunk, így Sanyi kicsit késve, de beér dolgozni, este pedig tudunk tanulni másnapra. Még két óra van hátra a kurzusból és nehéz szívvel gondolunk arra, hogy nem tudunk Sandrával tovább dolgozni. Egyrészt kell új szerződést kötni, ez teszt időszak volt, így nem is tudjuk mennyivel emelkednek majd a költségek, másrészt, ha maradna is az ár, ez nagyon drága, hiszen egy hónapot folyamatosan végigjárva van értelme, nem csak két hétre. Sandra a tanárnőnk, rengeteg mindenben, segített, például, amikor a hivatalba kellett mennünk, felkészített különböző kérdésekre és azok megválaszolására is, de az alapoktól egészen jól haladunk, természetese magunkhoz képest. Össze tudunk rakni mondatokat, kis segítséggel persze, már nem hablatyot hallunk, hanem egy két szót is megértünk. És eljő a világosság, hállelujja! Szóval nagyon szeretünk vele dolgozni, kedves, türelmes, jók az órák. Úgy kell elképzelni, hogy megérkezünk, bemegyünk, jól érezzük magunkat és huss mintha tíz perc telt volna el már megyünk is haza. Csütörtökön azt tanultuk meg, hogyan kell a boltban dolgokat kérni, illetve piacon vásárolni, inkább az én nagy örömömre ki is próbáljuk ezeket hétvégén! ;)

Hogy miért is ilyen drága a nyelvtanulás? 

Itt megoszlanak az információink, Sanyi munkatársa szerint az első ajánlat a 2000€/hónap is teljesen rendben van. Majd mikor összeültünk Kellyékkel beszélgetni, akkor elájultak még a már alkudott összegtől is, hiszen van olcsóbban is 25€-ért. Na igen, de az ismerős ismerőse az a tanár és nem lehet csak úgy kis nyelvi készségeinkkel felkutatni olyan egyszerűen. Másrészt ahová járunk az a nyelviskola, kezd körvonalazódni számunkra, hogy főként turistákkal foglalkoznak, sok szervezett programjuk van, ahol a szigetet megismerve tanulhatsz franciául. Bízunk benne, hogy meg tudunk velük egyezni kisebb összegben is, mégiscsak mezei lakók vagyunk, erről majd beszámolunk, hogy sikerült.

Előző posztunkban ígértük, hogy mesélünk a snorkelezésről. Elmentünk Bouillante-ba (ejtsd: Bujjan), azt hallottuk, itt a legjobb a terep ehhez, sok a teknős. Rengeteg hajóutat is szerveznek innen, ahol több állomásos merüléseken is részt lehet venni. Mi most elsőként a víz tudatosságot és a felszerelést próbálgattuk, ehhez kiváló volt a kettesben úszkálás.. Beúszunk a kikötött hajókig, ez három-négyszáz méter lehetett, sajnos teknőst még mindig nem láttunk, de többféle halat már igen. Ezen a partszakaszon a homok fekete és ugyan akár sejteni is lehetne mégsem sejtettük, hogy ebből adódóan iszonyú forró is. Ha befutsz a cuccaidtól a vízbe, addig is kellemesen szétégeti a talpadat, sokáig nem lehet rajta állni, simán égési sérüléseket kapsz. A merülés elején kapaszkodtam Sanyi kezébe, féltem, hogy nem tart jól a maszk és majd szivárogni fog, én meg ott kapálózom a mély vízben, a só marta szemeimmel nem látva semmit. Végül amikor beúsztunk már megbizonyosodtam róla, hogy ez nem történik meg, ugyanis szétszorította az állkapcsomat, mint egy satu, de végül is tartott, ahogy azt kell., állkapocs műtétre meg mehetek majd, ha kijutottam. :) Visszafelé bátran, egyedül úszva mentem a partig, osztogattam is a képzeletbeli pacsikat magamnak, hatalmas élmény volt, legközelebb pedig már látványosabb helyekre is merészkedhetünk.

Bouillante-ra visszatérve, amikor lelkesen meséltük Kellyéknek, hol voltunk (Bullante) így ejtettük, sajnos nem értették a település nevét, így ez homály maradt számukra. Az első nyelvleckénken tanultuk meg, hogy is kell mondani, onnantól fogva már mindenki tudta miről beszélünk. És immáron két hét francia tanulás után rá kellett jönnünk, hogy borzalmasan rossz a kiejtésünk, nagyon apró ö,e,a betűkön megcsúszhat a dolog és onnantól már fogalmuk sincs miről akarunk beszélni. Természetesen én dolgozom egy menő akcentuson, így egyelőre nem akadok fenn minden kiejtésbeli hibán :)

Sokan kérdeztétek már mivel is töltöm az időmet itt, hogy nem-e unalmas és hogy miket lehet csinálni. Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert sok olyan barátom van, akikkel mindennap tudok beszélni, hol kevesebbet, hol többet, de az időeltolódás miatt a napom nagy részét kiteszi. Bejött a nyelvóra, így reggel ott vagyunk, majd jövök haza és Tádé megkapja a főszerepet, sétálunk, labdázunk. Ha kerti körúton van, nagyon kell rá figyelni, mert rengeteg a pálmafa, amiről csak úgy leesnek a kókuszok, ezek pedig két-három kilósak, vagy akár még nehezebbek is lehetnek. Nem szeretnék egyszer arra kisétálni, hogy ott van agyon csapva. Ugyan van kerítés, de rengeteg a lyuk rajta, ott is lába kélhet az ebzetnek és még a boci szeretete sem éppen egészséges neki. Amíg kint vagyunk fél-egy órát szoktam ugrókötelezni vagy más erősítéseket csinálni, esténként pedig már futunk is. Tádé és magam fárasztása után, azért adok magamnak pihenőidőt is, olvasok általában (ezúton is köszönöm a sok könyv utánpótlást, amit eddig kaptam és még kapni fogok). Vannak itthoni teendők is bár ezek nem olyan izgalmasak, de meg kell csinálni ezeket is. Ezen kívül írogatok ezt azt és a bloggal való foglalkozás is rengeteg időt felemészti, ide értendő a fényképezéstől elkezdve minden más is, de nagyon élvezem. Délután pedig ismét Tádé követeli a figyelmet és utána már Sanyi is hazaért. Olyan gyorsan telnek a napok, hogy nem igazán van időm unatkozni. Van egy kis idő paradoxonunk is, amikor megérkeztünk, az időeltolódás miatt nagyon korán keltünk nagyjából egy hónapig, ilyen fél öt-öt óra között, egyszerűen kipattantunk és tök jó volt. Na, ahogy belerázódtunk az itteni körforgásba, elkezdtünk egyre később kelni, ez alatt értsd reggel hét, ennél tovább csak nagy ritkán alszik egyikünk, aki nem én vagyok! :P Sulis napokon pedig hat órakor kelünk. A nap általában fél hat körül kezd felbukkanni, viszont délután fél hétkor már sötétedik, emiatt és a nagy meleg miatt is mindenki korán kezdi a napot, viszont délután/este sokkal későbbinek érezzük az időt, mint valójában. Például este hét óra környékén tudunk olvadozni a fáradtságtól és a szervezetünk már tíz-tizenegy órát érez, miközben valójában még nagyon korán van. A telefonomon a helyi idő van, a számítógépemen viszont az otthoni, direkt hagytam így, hiszen ezen keresztül kommunikálok a legtöbbet és így, könnyebben beleélem magam, hogy is van otthon. Emiatt viszont nem egyszer fordult elő, hogy ránéztem a gép órájára és tényleg úgy érzetem, mintha itt is olyan késő lenne. 

Készül a lista, miket érdemes kihozni ide, ha látogatóba jöttök és mennyire legyen üres a bőrönd, hogy haza is tudjatok vinni ezt-azt. :D Mi, amikor kijöttünk nagyon féltünk, hogy milyen állatok élnek itt, lehet-e majd enni kapni, vagy hol és egyéb ilyen kérdések, amikor az ember ismeretlen helyre megy. A legfontosabb a fürdőruha és a laza ruhák, enni mindenhol kapni, kivéve vasárnap, ezt még mai napig benézzük olykor, ilyenkor minden zárva van. De tényleg minden. Amit tényleg nehéz elképzelni, az a páratartalom, először arcon csap, amikor megérkezel, utána idővel könnyebb lesz. De ez is azt jelenti, hogy napi háromszori zuhanyzással túl lehet vészelni a napot. Mióta itt vagyunk nem fáztunk, talán kétszer volt hűvösebb, amikor felvettem a hosszú nadrágot, de csak azért, hogy azt is hordjam, amúgy nem volt indokolt még akkor sem igazán.

Térben és időben ugorjunk egyet, így visszatérünk két héttel ezelőttre. Szokásos hétvégi vásárlásunk alkalmával belefutottunk egy sportnap szerűségbe. A "pláza" folyosóján sorakozó standokon különböző sportokat mutattak be helyi szervezetek. Foci, karate, akrobatikus tánc, szinkronúszás, delfinúszás, tánc és a többi. Ezek nagy részét ki is lehetett próbálni, például a delfinúszást is egy úszodában. Volt egy helyi idősekből álló táncklub is, azt hogy milyen táncot táncoltak, azt nem tudtuk megfejteni, de nagyon szépek és lelkesek voltak.

Bonne journée! :)