A bürökrácia az mindenhol csak bürökrácia marad, lehetsz Európában vagy Közép-Amerikában. A helyzetet némiképp tovább bonyolítja, ha mindkettő egyszerre igaz, és még a helyi nyelveket sem beszéled. A franciakurzus befejeztével új hobbit kerestünk magunknak, amivel eltölthetjük a reggeleinket, így elkezdtünk utánajárni a TB-nek. Korábban már írtunk róla, hogy sikerült kinyomozni, hová is kell menni, így egyből a megfelelő helyen kezdhettünk. Hétfőn reggel megtaláltuk az ügyfélszolgálati irodát Baie Mahaultban (ejtsd: bámáó). Egy felújítás előtti ocsmányirodát kell elképzelni, de OTP barna helyett kék-zöld-sárga falakkal. Egy szobányi előtető alatt várakoznak az emberek, néhányan a csukott ajtóhoz közel állnak. Csatlakoztunk mi is hozzájuk, hisz valakiknek nagyon el akartam mondani, mit is szeretnénk. Szinte egyből nyílt is az ajtó, és Security bácsi harmadik "Purqois" (miért) kérdésére is helyesen válaszolva kaptunk egy sorszámot, sőt bebocsátás nyertünk a mennyei légkondis váróba.

Ha nem vagy nagy ismerőse a francia veteránoknak, a cikkből kiderül, mi is az a rönó delfin.

A mennyek kapuján belül kellemes 25 fok várt minket, égető nap nélkül. Rengeteg szék volt, és még egy Security bácsi. Neki meg kellett mutatnunk a sorszámunkat, amit felírt egy papírra. Innentől a rendszer a következőképpen működött: a kijelzőn a világ minden hivatalából ismert hívóhang kíséretében felvillant egy hívószám, illetve a fiók jelölése (ez "Á"-tól "ás"-ig tart). Eddig talán túl nyilvánvaló volna, ezért annyival bonyolódik a helyzet, hogy ebből csak a mikor és a hová kérdésekre kapunk választ. A hívószám helyett pedig a hivatal Szent Pétere a saját listájáról üvölti, hogy ki a következő. Aránylag hamar sorra is kerültünk. Kaptunk egy formanyomtatványt, és bejelölte, hogy milyen egyéb iratokra van még szükségünk. Nagyjából egy fél óra alatt le is tudtuk az egészet. Banyust hazavittem, majd a gyárban Patrice-szel kitöltöttük a nyomtatványt, és átnéztük, mi kell. Munkaszerződés, útlevél másolat, lakásról igazolás, és IBAN számlaszám.

Másnap reggel újra a hivatalban kezdtünk, Secu bácsi, sorszám, Szent Péter, A box, pont ott, ahol tegnap is voltunk. Virítottam büszkén lapjaimat, gondolván, milyen simán is ment mindez. Ezután nagyjából olyan döbbenet ült az arcomra, mintha épp azt közölte volna a néni, hogy neki is színsora van, csak az övé ászra végződik. Azt már tudtuk, hogy valami nem jó, de hogy mi, azt nem. Kedvesen áttesékeltek minket az "Ás" (H) boxba, mert ott a hölgy tud angolul. Legalábbis tíz évvel ezelőtt, mikor New Yorkban élt, még tudott... Annyit javult a helyzet, hogy azt legalább értette, amit mi mondtunk neki. Ő pedig beírta a válaszát Google translatebe, és kifordította a monitort. Itt fontos megjegyezni, hogy jókat szoktunk derülni, miket fordít magyarra, de például francia-angol viszonylatban baromi jól működik a dolog. Szóval kiderült, hogy kell születési anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, ezek hiteles fordításai, három fizetési bizonylat és végül egy helyi bankszámla. Ezt csak annyira kell komolyan venni, hogyha például valaki Párizsból jön, és van egy számlája a francia Posta Banknál, akkor is kell egy másik a guadeloupei Posta Banknál, ami hiába egy cég, gyakorlatilag teljesen új ügyfélként kezelik. A fordításokat öcsém elintézte, ezúton is köszönjük! Hazafelé pedig megálltunk a bankban, aminek a fiókja a legközelebb van a lakásunkhoz. Na most olyan nincs, hogy te besétálsz egy bankba, és közlöd, hogy szeretnél egy számlát nyitni, ők pedig segítenek... Kaptunk egy listát, és egy telefonszámot. Előbbin szerepelt egy 150 €-s tétel, amire nem volt magyarázat, és valami számlanyitási díjként volt feltűntetve, utóbbi pedig nem az ügyintézőhöz, hanem a fiók automata központjához tartozott. Fájó szívvel ugyan, de elengedtük a céget.

Eric mondta, hogy a Posta Bank a legolcsóbb, de korán kell menni. Ericet úgy kell elképzelni, mint a GTA San Andreas Big Smokeját, nagydarab, és és bár más a hangja, de ugyanolyan akcentussal beszél. Azt is mondta, hogy a gyár mellet van is egy fiók, másnap ott kezdjek. Ennek megfelelően péntek reggel 8 óra után nem sokkal már a Banque Poastale Jarry fiókjában voltam, Az egyik pultban az öreg összeszedte minden angolságát, és elmondta, hogy ez nem olyan fiók, ahol számlát lehet nyitni, az csak Baie Mahaultban van. De ne ilyen későn menjek ám, mint most! Utánanéztünk, a nagy posta nyitva van szombaton is! Szombat reggel 7-kor (de jól esett) már a posta előtt vártuk a nyitást, másodikként. Fél nyolckor fel is gördült a redőny, és betódultunk, ekkor már voltunk vagy nyolcan. Boldogan álltunk sorba, mikor közölték, hogy bank nincs, csak posta, de hétfőn várnak!

Hétfő reggel a szokott helyen, a szokott időben vártam a nyitást, bár már jóval többen voltak. Mindenki betódult, és tartva a pozíciómat, beálltam a sorba. Persze nem abba, amibe kellett volna. Megint jött a kérdező, elmondtam, mi van, odavitt a pulthoz, átnézte, mim van (minden is), majd mondta, hogy akkor álljak a sorba, nem oda, a másikba. Ekkor egy fiatal kismama megsajnált, és kért nekem sorszámot, én lettem az ötös, ő volt Négyeske, mint utóbb kiderült. Egyeske az a faszi volt, aki után érkeztem, tehát morális alapon lehettem volna kettes is, de ötös lettem. A posta épülete egy aránylag nagy, négyzet alapú hodály, a teteje piramis alakú, amit belülről feketére mázolt összetett gerendaszerkezet tart, a piramis csúcsa pedig négy ablakkal enyhén ki van emelve, némi fényt beengedve. Az ezen az ablakon át beszűrődő fénycsóva nyolc darab, fura logika alapján elrendezett ipari ventillátoron keresztül pislákolt. Volt időm mindent megszámolni, a kilenc darab kamerát és a hat darab beltéri klíma modult is, átgondolni, hogy a két szélső ventillátor miért nem egy gerendával feljebb van elhelyezve, hogy kövesse a mintázatot, és azt is, hogy miért csak három szék van az egész rohadt épületben?! És miért csak egy ablakban dolgozik bankár? Fél nyolckor nyitott a helyiség, és a délelőtti zárás fél egykor következett be. Négyeske aránylag hamar lelépett, míg egy órával később Hármaska is követte, ő nekem adta a cetlijét. Újdonsült Hármasként 12:20-kor kerültem sorra, ott volt minden papír több példányban, úgy felkészültem, mint James Bond. Kérdezte az ügyintéző, hogy milyen nyelven beszélek, mondom, magyarul.
- Még angolul sem?
- De, angolul igen.
- Az jó, mert ő nem.
Kiderült, hogy nem jó típusú igazolásom van a lakásról, ezt már Fabiennel, a házinénivel beszélte le telefonon. Apró kis intermezzó volt, hogy az útlevelemet lapozgatva nem találta a vízumomat, én pedig meg is erősítettem, hogy nincs nekem olyan. Majd a főnöke elmesélte neki, hogy az Unio nem csak azzal jár, hogy támogatást kapnak, hanem, hogy minden hülyét beengednek, így nem hívták rám a bevándorlásiakat! Szóval most várjuk a lakást igazoló papírt a főbérlőéktől. Aztán még bementem a CPAM-be (TB) még egyszer, hogy az időpontunkat tegyék át egy héttel későbbre. Itt tartunk most, legközelebb folytatjuk.

Még valamikor a hét közepén belefutottam facebookon egy hirdetésbe, hogy szombat este youngtimer autós találkozót tartanak Jarryban. A youngtimer kifejezés az olyan öreg autókat jelenti, amik még old-timernek fiatalok. Kicsit árnyalva a képet, egyik-másikon akár lehet OT rendszám is, de nehéz egy kocka Volvót egy kategóriába sorolni egy íves sárvédős Mercedesszel. Szóval a 70, 80, 90 és már talán a kora 2000-es évek autóit is ide sorolhatjuk. B csoportos rallye legendák, elérhető japán sportkocsik, német és francia hot hatchek, amik gyakran a fiatal boyracerek önmegvalósításának tárgyai is, talán épp ettől tartottunk egy kicsit, ugyanis a helyieknek, európai szemmel nézve sok dologban elég érdekes ízlése van. Nagy divat például az első szélvédő feléig lenyúló, krómos, nonfiguratív motívumokkal díszített napellenző fólia.
Nyilván csacsi se nem youngtimer, se nem találkozóra való autó, így a főúton parkoltunk, kicsit távolabb a bejárattól. Ami szerencsére otthon már kezd ciki lenni, és eltünedezni, itt még nagyon is szerves része a találkozónak, ilyen dolgok például a gumifüstölés, motorbőgetés, közúton száguldás. A főútról egy hosszú, aránylag széles sikátor volt a helyszín, ahol minden kapu autószerelő műhelyt rejtett. Az bejárathoz közel inkább a boyracerek sorakoztak, hangos zenével, járó motorral, és elég nagy volt a jövés-menés is.

Néhány -európai szemmel nézve is- szép autó a boyracer szekcióból

Kicsit beljebb érve azonban hatalmas meglepetés fogadott. Hatalmas hangszórókból kultúrált zene szólt, és az emberek nyugodtan sétáltak olyan autók között, mint ezek:

Cápa BMW-k, Bobby Ewing Mercedese, Audi Quattro Coupé és egy első generációs Mazda RX-7

Az indusztriális helyszín különleges hangulatot biztosított:

Angol, francia és amerikai tornasorban, a középső a Renault Dauphin, ráadásul Giugiaro kiadásban

A delfin egyébként egészen érdekes történettel rendelkezik, az EU kezdetének számító Római Szerződés környékéről, Alfa Romeoként is gyártották. A kék feliratra kattintva részletesebben is olvasható.

Eredeti japán import, most hozták hajóval! :)

A francia vonalon maradva (az egyik hátsója már kikandál a konténer mögül) akadt néhány nem mindennapi jelenség:

A korabeli rallye versenyek hőse a 205 GTI, vele szemben kihívója a R5 GT turbo.

Már csak az USA közelsége miatt is elkerülhetetlen volt jelenlétük, de hihetetlen élmény ilyen közelről látni ekkora batárokat. Mondjuk az Andrássyn azért nem parkolnék velük! :)

Ez pedig egy régi Lotus a végére

A képek minősége a rossz fényviszonyok miatt talán kicsit elmarad a megszokottól, de a hangulatból remélem, sikerült valamit átadni.

A héten nyílt egy új étterem a gyár mellett, így szombaton gyorsan ki is próbáltuk:

Klasszikus P&B ("Pizza & Burger", ez a hely neve) burger. Valamiért itt nagyon gerjednek erre a túlsütött krumplira.

Tök kedves gesztus volt, hogy Dunakavicsot is adtak a mogyorós pitéhez

Tádé pedig továbbra is remekül érzi magát!

Merci, bon voyage!