A repülőtéren élénk mozgás van, befutott az esti nagy gép. A taxik érkeznek sorra, vadásznak, majd sebtében indulnak is tovább, hátha belefér még egy fuvar. Sűrű pálmaház-szag lengi be a fülledt levegőt. Hiába múlt már el este hét óra, és ment le a nap, a meleg még így is mellbe vág. Fújtatva tekerem ki a rögzítőcsavarokat az immár lakatlan kutyaszállítóból. Azt mondta a srác, negyedóra az út a házig, negyedóra vissza, és utána engem is elvisznek. Keservesen lassan telik az idő a pálmafák tövében. Olyanok, mint Belgiumban a szembe szomszéd kertjében voltak, csak úgy 8-10 méterrel magasabbak, és kettőnél több van belőlük. Lassan csendesedik a reptéren a mozgás, alig van már érkező autó. A vigyorgó, bandukoló arcokat nézem, akik hangos nevetéssel köszöntik egymást. Csak engem zavar az idő lassúsága. Hosszú nap volt, 30 órás, és az előző éjjel sem aludtunk. Jöhetne már az autó… Peugeot kombi volt, de még a színére sem emlékszem, csak elvitte a feleségemet, a kutyámat, és az összes cuccunkat! Itt még nem tudtam, hogy az idő itt ennél sokkal lassabban is tud telni.
Megcsörren a telefon, Mara az. Megérkeztek, de nem látnak semmit a sötétben, csak hallják, hogy valahol bőg egy tehén. De legalább a vendéglátóink már elindultak értem. Befut egy sötétkék Peugeot kombi, de nem ez rémlik. Nem is az volt. Nem sokkal később megérkeznek Fabienne-ék. Gyors ülésátrendezés után az immár szétszerelt szállítóbox elfoglalja a csomagtartót, és a hátsó traktus kétharmadát. Bepattanok hátra, és már kerreg is a jó öreg francia dízel. Fura, leírhatatlan látvány a sziget, ezer arcát látod egyszerre. Kókány és pompa váltja egymást, szinte méterenként. Egyik pillanatban tengerpart az egyik oldalon, majd átmegyünk egy kisebb erdőn, és már hegymenetben csapatunk. Hirtelen a nagy fékezés ellenére átrepülünk egy fekvőrendőrön, ez kicsit felrázott. Többnek tűnik ez már, mint negyedóra. Fabienne vezet, közben franciául magyaráz, a veje ül mellette, ő fordít, de már ő is fáradt ahhoz, hogy angolul beszéljen. Itt a szupermarket, ott a buszmegálló, arra a part, gyorsan még azt is megmutatom. Én meg csak annyit látok, hogy körbe-körbe megyünk, de mégsem áll össze a kép. Menjünk már haza, jó lenne ágyba kerülni! Azért, mert itt este nyolc van, nekünk az épp éjjel kettőt jelent, és még mindig nem aludtunk előző éjjel sem.
Nagy nehezen begördül a kis pözsó (így van franciául a rönó, egy barátom szerint) egy kertkapun. Végre megérkeztünk! Gyors körbemutatás után elindulnak, de nekünk hiányérzetünk van. Nem kaptunk kulcsot! Még a kapuban utolérem őket, nekik is hamar leesett, hogy nem adták oda. A kulcs a redőnyt nyitja-csukja kívülről. A kertkapu nem zárható kulcsra… Fabienne még megígéri, hogy hétfő reggel valószínűleg el tud vinni a munkába. Miután elmennek, körbejárjuk a lakást. Maradjunk annyiban, hogy ügyesen lett fényképezve. Megetetjük a kutyát, gyors zuhany, és feküdjünk le aludni! Hosszú nap volt.
Másnap reggel korán keltünk, jet lag van még. Kipakoljuk a cuccainkat, és közben rájövünk, hogy egyáltalán nincs rossz dolgunk itt. Egyszerűen teljesen más világ, mint otthon.
Egyszer csak megjelenik két autó a kertben, két helyi férfi száll ki belőle, valamit matatnak a tehénnel, kókuszt, mangót gyűjtenek. Később megtudtuk, hogy ez teljesen normális, mindennap járnak.
Elmegyünk felfedezni a környéket.
Megkeressük a boltot, csak a legszükségesebb dolgokat szerezzük be, gyalog sok ám az a két kilométer hegymenet.
Ezt muszáj volt megörökíteni:
Ráadásul nagyjából két óra alatt, még délelőtt sikerült úgy leégni, hogy azóta is alig tudunk mozogni. Még ingen keresztül is éget a nap azóta.
Vámpír lettem.
A nap további része nyugodtan telt, kutyáztunk, a bloggal foglalkoztunk. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy nagyon jól esik, hogy ennyi figyelmet kapunk tőletek. Szinte egész napos elfoglaltságot jelent ez a dolog! Köszönjük nektek! Igyekszünk rászolgálni, hogy fenntartsuk az érdeklődéseteket!
Aztán jött a hétfő reggel, és rájöttünk, mit jelent a karibi lassúság. Fabiennet nem tudom elérni vasárnap este óta, így elkezdek utánanézni a taxinak. Mind csak franciául beszél. Ákos barátom próbál nekem otthonról taxit hívni, azt mondja, egy óra múlva ér csak ide. Nem jött. Azt eddig el is felejtettem mondani, hogy azt még eddig a pontig nem sikerült kideríteni, hogy hol van az iroda. A kontaktként megadott HR-es lány is őszinte megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy kések. Akit nem várnak, az nem tud késni. Mikor már két órája sem jött Ákos taxija, ismét szóltam a HR-es kislánynak, hogy ugyan szerezzen már nekem járművet. Az sem jött. Fabienne közben végig azt erőltette, hogy béreljek autót, ami viszont az első hónapban abszolút nem fért bele a büdzsénkbe. Mivel épp ment Jarryba a kölcsönzős barátnőjéhez, végül elvitt az irodába, így ebédszünetre meg is érkeztem. A kollégák kedvesek, közvetlenek, és nagyon segítőkészek. Egy kis irodát kell elképzelni, nagyjából 27 emberrel (ebben már a shop szeméyzete is benne foglaltatik), olyan családias az egész.
Ezt is hamar megtaláltam:
Csének, és a kis támogatásának köszönhetően, hazafelé már a kis bérelt autónkkal tudtam menni. Napi 12€-ért jutottunk hozzá Szamárhoz, így már normálisan be tudtunk vásárolni este.
Merci, bon voyage!
